Mindenkiben lakozik egy BOSZI!!!
És benned pontosan mi rejlik?
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
a rúnák eredete
(A Rúnák Eredete)
"Csarnoka kőpillérein
Arany tető; ezüst a padló;
Felségjeleivel az ajtó."
J.R.R. TOLKIEN: A gyűrűk ura
I. kötet, Utazás a sötétben
A rúnák és a varázsigék rendkívül praktikus formák bizonyos eredmények előidézésére, mint például hogy a mocsárból egy tehén szülessen.
T.S. ELIOT: The Music of Poetry
Célunk, hogy a rúna mint ókori orákulum használatát újra bevezessük. Ezek a jelek régebbiek mint az Újtestamentum, mégis több mint 300 éve feledésbe merültek. Utoljára a késő középkorban Izlandon használták. Rendeltetésük a tarotéval és a kínai Változások könyvével rokon, és annak idején a vikingek Ji- Ching-jéhez hasonló szerepet töltöttek be.
A rúnamesterekkel azok bölcsessége is kihalt. Semmi nem maradt fenn, csak a sagák, a rúnikus mondakincs messzire szétszóródott töredékei, és maguk a rúnák.
Ralph W. V. Elliott így ír róluk Runes: An Introduction c. művében:
"különös szimbólumok antik szerszámokba és fegyverekbe vésve, amelyek most haszontalanul hevernek valamelyik múzeum vitrinjében; harcosok nevei, titkos varázsformulák és daltöredékek tűnnek fel olyan változatos tárgyakon mint az apró ezüstérmék és a toronymagas kőkeresztek, a legvalószínűtlenebb tájakon szétszórva Jugoszláviától az Orkney-szigetekig, Grönland és Görögország között."
A rúnák hatása saját korukra vitathatatlan volt. Elliott írja, hogy az angolszász Anglia törzsi vezetői és tanácsadói gyűléseiket, amelyekre titokban ültek össze, "rúnák"-nak nevezték. Amikor Wulfila püspök a 4. században gót nyelvre fordította a Bibliát, Márk Evangéliumában (4,11) a rúna szót "titok" értelemben használta ("Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok"). Nyolc évszázaddal korábban Hérodotosz a Fekete-tenger körül utazgatott, amikor felfedezte a szkíták leszármazottait, akik leplekbe burkolózva támolyogtak, a bódultságig szívták magukat füsttel (ezzel a szokással még ma is találkozhatunk a Kaukázusban), majd kis fadarabokat dobtak a levegőbe, és miután leestek, "olvastak" belőlük. Jóllehet ezek a t_ f6rzsi tagok még semmilyen írást nem ismertek, "botocskáikat" rúnáknak nevezhetjük.
A tudósok még nem jutottak egységes véleményre arról, hogy hol és mikor jelent meg Nyugat-Európában először a rúnaírás. Mielőtt a germán népek egyáltalán írással rendelkeztek volna, képi szimbólumokat használtak, amelyeket kövekbe, sziklákba karcoltak. "
"Elliot azt írja: "Minden, amit tudunk, hogy egy germán törzs valamelyik tagja rendelkezett annyi szabad idővel (ezt a tényezőt gyakran elhanyagoljuk), és olyan csodálatra méltó fonetikus érzékkel, hogy kifejleszthesse a futharkot (ábécé-írás) egy észak-itáliai minta alapján, amelyet az Alpokban ismert meg Kr.e. 250-150 körül."
Ezek a történelem előtti sziklarajzok (hällristningar) a második bronzkorra datálhatók (kb. Kr.e. 1300), és vélhetően az indoeurópai termékenység- és napkultuszokkal összefüggésben vizsgálandók. A sziklarajzok embereket és állatokat ábrázolnak, az emberi test részeit, fegyvermotívumokat, napszimbólumokat, horogkereszteket és különféle négyzet- és körformájú jeleket. Lássunk néhány példát:
Elliott két különböző tradíció keveredését feltételezi: "egyfelől az ábécé-írás, a másik oldalon a szimbolikus tartalom...A sorshúzásos jóslás megszokott gyakorlat volt mind az észak-itáliai, mind a germán népek körében; egyikük betűjeleket, a másik képi szimbólumokat használt." Számos hällristningar és rúnakő látható még ma is Németországban és egész Skandináviában.
Ma már nehéz elképzelni, milyen rettenetes hatalma volt azoknak a keveseknek, akik a szimbolikus jeleket kiválóan használták emberi gondolatok kifejezésére. Az első ilyen jeleket rúnáknak nevezték a gót runa szó nyomán, amely "titkos, titok" jelentésű. A rúnabetű (runastafr) az intuitív tudás gyűjtőedényévé vált, amely annak ügyességétől függően gazdagodott, aki a "runemal"-t, a rúnavetés művészetét gyakorolta.
A rúnáknak kezdettől fogva rituális szerepük is volt, sorshúzásként, jóslásnál, vagy ha a magasabb hatalmakhoz fordultak, akik a törzs életét és boldogulását befolyásolhatták. A rúnamesterek és -mesternők művészete az élet minden aspektusát érintette a legszentebb dolgoktól a mindennapi praktikumig. Más-más rúnák és varázsigék szolgáltak az időjárás, az árapály, a vetés, a szerelem és az egészség befolyásolására. Külön rúnája volt a termékenységnek, az átoknak és az átok levételének, a születésnek és a halálnak. Rúnákat véstek az amulettekbe, az ivókelyhekbe és a hajítódárdákba, rúnákat faragtak a házak ajtófélfáiba és a viking hajóorrokra.
A teutonok és a vikingek rúnamesterei feltűnő köpenyt viseltek, amelyről könnyen felismerhették őket. Tisztelték és szívesen látták, de ugyanakkor rettegték is ezeket a sámánokat, akik a törzsi csoportok avatott bizalmasai voltak. Bizonyítékaink vannak arra, hogy a rúnaismerők között tekintélyes számban akadtak nők is. A 13. századból származó Vörös Erik saga ismeretlen szerzője igazán szemléletes leírást ad egy akkori rúnamesternőről:
"Kövecskékkel szegélyezett palástot viselt. A fejét és a nyakát fehér macskaszőrrel tömött csuklya takarta. Az egyik kezében botot tartott, a végén markolattal, az övén pedig, amely a hosszú köpenyt összefogta, egy kis varázserszény függött."
A Krisztus előtti világszemlélet szerint a Föld, és vele minden teremtmény élő volt. Vessző és kövek voltak a rúnajóslás eszközei, mivel ezek természeti tárgyakként gyógyító hatalmat testesítettek meg. A rúnaszimbólumokat kemény fadarabokba faragták, fémbe vésték vagy bőrbe vágták, amit azután valamilyen anyaggal színeztek, olykor emberi vért keverve bele, hogy a varázsló hatalmát erősítsék. A leggyakoribb rúnák sima, lapos kovakövek voltak, amelyeknek az egyik oldalára szimbólumokat rajzoltak. A rúnamesternő megrázta erszényét, és szétszórta a kavicsokat a földön. Az írással felfelé eső kövek jeleit értelmezte.
Még ősibb időkből származik egy hasonló szertartás rendkívül részletes leírása, a római történetíró, Tacitus hagyta ránk örökül. Kr. u. 98-ban így tudósít a germán törzsek szokásairól:
"Az előjeleket és a sorsorákulumot talán minden más népnél jobban tiszteletben tartják. A sorsorákulum esetében egyszerű eljárást használnak: gyümölcshozó fáról ágat vágnak, azt kis botocskákra darabolják, amelyet bizonyos (rúnaszerű) jelekkel látnak el, és vaktában egy fehér kendőre szórnak. Azután az istenekhez imádkozik a törzs papja vagy a családfő attól függően, hogy közügyről vagy magánügyről van szó, és égre emelt tekintettel felvesz egymás után három botocskát, és értelmezi azokat az előre bevésett jeleknek megfelelően."
(TACITUS: Germánia, X.)
Tacitus idejére a rúnák az európai kontinensen már széles körben elterjedtek, köszönhetően a kereskedőknek, kalandoroknak, harcosoknak és ugyancsak az angolszász misszionáriusoknak. Ez nem történhetett volna így, ha nem alakul ki egy közös ábécé, mégpedig az, amely első hat jeléről futhark néven vált ismertté:
futhark
Jóllehet a későbbi időkben az angolszász ábécé harminchárom jelig bővült, a tradicionális germán futhark-írás huszonnégy rúnából állt. Ezeket nyolc rúnánként három "családra" osztották, a 3-as és a 8-as számnak különleges mágikus hatalmat tulajdonítottak. A három csoportot (aettir) északi istenségekről nevezték el, ezek Frey, Hagal és Tyr.
A szeretet rúnája
Egy idegent láttam tegnap este.
Adtam neki ételt, hogy egyék,
innivalót, hogy ne szomjazzék,
és zenét, hogy fülei is jóllakjanak.
A Szentháromság nevében megáldott
engem ezután és az én házamat,
a jószágomat és a szeretteimet.
És a pacsirta így énekelte dalát:
Sokszor, oly sokszor
Krisztus idegenként tér be hozzád;
sokszor, oly sokszor
Krisztus idegenként kopogtat.
gael nyelvi emlék fordítása
Arany tető; ezüst a padló;
Felségjeleivel az ajtó."
J.R.R. TOLKIEN: A gyűrűk ura
I. kötet, Utazás a sötétben
A rúnák és a varázsigék rendkívül praktikus formák bizonyos eredmények előidézésére, mint például hogy a mocsárból egy tehén szülessen.
T.S. ELIOT: The Music of Poetry
Célunk, hogy a rúna mint ókori orákulum használatát újra bevezessük. Ezek a jelek régebbiek mint az Újtestamentum, mégis több mint 300 éve feledésbe merültek. Utoljára a késő középkorban Izlandon használták. Rendeltetésük a tarotéval és a kínai Változások könyvével rokon, és annak idején a vikingek Ji- Ching-jéhez hasonló szerepet töltöttek be.
A rúnamesterekkel azok bölcsessége is kihalt. Semmi nem maradt fenn, csak a sagák, a rúnikus mondakincs messzire szétszóródott töredékei, és maguk a rúnák.
Ralph W. V. Elliott így ír róluk Runes: An Introduction c. művében:
"különös szimbólumok antik szerszámokba és fegyverekbe vésve, amelyek most haszontalanul hevernek valamelyik múzeum vitrinjében; harcosok nevei, titkos varázsformulák és daltöredékek tűnnek fel olyan változatos tárgyakon mint az apró ezüstérmék és a toronymagas kőkeresztek, a legvalószínűtlenebb tájakon szétszórva Jugoszláviától az Orkney-szigetekig, Grönland és Görögország között."
A rúnák hatása saját korukra vitathatatlan volt. Elliott írja, hogy az angolszász Anglia törzsi vezetői és tanácsadói gyűléseiket, amelyekre titokban ültek össze, "rúnák"-nak nevezték. Amikor Wulfila püspök a 4. században gót nyelvre fordította a Bibliát, Márk Evangéliumában (4,11) a rúna szót "titok" értelemben használta ("Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok"). Nyolc évszázaddal korábban Hérodotosz a Fekete-tenger körül utazgatott, amikor felfedezte a szkíták leszármazottait, akik leplekbe burkolózva támolyogtak, a bódultságig szívták magukat füsttel (ezzel a szokással még ma is találkozhatunk a Kaukázusban), majd kis fadarabokat dobtak a levegőbe, és miután leestek, "olvastak" belőlük. Jóllehet ezek a t_ f6rzsi tagok még semmilyen írást nem ismertek, "botocskáikat" rúnáknak nevezhetjük.
A tudósok még nem jutottak egységes véleményre arról, hogy hol és mikor jelent meg Nyugat-Európában először a rúnaírás. Mielőtt a germán népek egyáltalán írással rendelkeztek volna, képi szimbólumokat használtak, amelyeket kövekbe, sziklákba karcoltak. "
"Elliot azt írja: "Minden, amit tudunk, hogy egy germán törzs valamelyik tagja rendelkezett annyi szabad idővel (ezt a tényezőt gyakran elhanyagoljuk), és olyan csodálatra méltó fonetikus érzékkel, hogy kifejleszthesse a futharkot (ábécé-írás) egy észak-itáliai minta alapján, amelyet az Alpokban ismert meg Kr.e. 250-150 körül."
Ezek a történelem előtti sziklarajzok (hällristningar) a második bronzkorra datálhatók (kb. Kr.e. 1300), és vélhetően az indoeurópai termékenység- és napkultuszokkal összefüggésben vizsgálandók. A sziklarajzok embereket és állatokat ábrázolnak, az emberi test részeit, fegyvermotívumokat, napszimbólumokat, horogkereszteket és különféle négyzet- és körformájú jeleket. Lássunk néhány példát:
Elliott két különböző tradíció keveredését feltételezi: "egyfelől az ábécé-írás, a másik oldalon a szimbolikus tartalom...A sorshúzásos jóslás megszokott gyakorlat volt mind az észak-itáliai, mind a germán népek körében; egyikük betűjeleket, a másik képi szimbólumokat használt." Számos hällristningar és rúnakő látható még ma is Németországban és egész Skandináviában.
Ma már nehéz elképzelni, milyen rettenetes hatalma volt azoknak a keveseknek, akik a szimbolikus jeleket kiválóan használták emberi gondolatok kifejezésére. Az első ilyen jeleket rúnáknak nevezték a gót runa szó nyomán, amely "titkos, titok" jelentésű. A rúnabetű (runastafr) az intuitív tudás gyűjtőedényévé vált, amely annak ügyességétől függően gazdagodott, aki a "runemal"-t, a rúnavetés művészetét gyakorolta.
A rúnáknak kezdettől fogva rituális szerepük is volt, sorshúzásként, jóslásnál, vagy ha a magasabb hatalmakhoz fordultak, akik a törzs életét és boldogulását befolyásolhatták. A rúnamesterek és -mesternők művészete az élet minden aspektusát érintette a legszentebb dolgoktól a mindennapi praktikumig. Más-más rúnák és varázsigék szolgáltak az időjárás, az árapály, a vetés, a szerelem és az egészség befolyásolására. Külön rúnája volt a termékenységnek, az átoknak és az átok levételének, a születésnek és a halálnak. Rúnákat véstek az amulettekbe, az ivókelyhekbe és a hajítódárdákba, rúnákat faragtak a házak ajtófélfáiba és a viking hajóorrokra.
A teutonok és a vikingek rúnamesterei feltűnő köpenyt viseltek, amelyről könnyen felismerhették őket. Tisztelték és szívesen látták, de ugyanakkor rettegték is ezeket a sámánokat, akik a törzsi csoportok avatott bizalmasai voltak. Bizonyítékaink vannak arra, hogy a rúnaismerők között tekintélyes számban akadtak nők is. A 13. századból származó Vörös Erik saga ismeretlen szerzője igazán szemléletes leírást ad egy akkori rúnamesternőről:
"Kövecskékkel szegélyezett palástot viselt. A fejét és a nyakát fehér macskaszőrrel tömött csuklya takarta. Az egyik kezében botot tartott, a végén markolattal, az övén pedig, amely a hosszú köpenyt összefogta, egy kis varázserszény függött."
A Krisztus előtti világszemlélet szerint a Föld, és vele minden teremtmény élő volt. Vessző és kövek voltak a rúnajóslás eszközei, mivel ezek természeti tárgyakként gyógyító hatalmat testesítettek meg. A rúnaszimbólumokat kemény fadarabokba faragták, fémbe vésték vagy bőrbe vágták, amit azután valamilyen anyaggal színeztek, olykor emberi vért keverve bele, hogy a varázsló hatalmát erősítsék. A leggyakoribb rúnák sima, lapos kovakövek voltak, amelyeknek az egyik oldalára szimbólumokat rajzoltak. A rúnamesternő megrázta erszényét, és szétszórta a kavicsokat a földön. Az írással felfelé eső kövek jeleit értelmezte.
Még ősibb időkből származik egy hasonló szertartás rendkívül részletes leírása, a római történetíró, Tacitus hagyta ránk örökül. Kr. u. 98-ban így tudósít a germán törzsek szokásairól:
"Az előjeleket és a sorsorákulumot talán minden más népnél jobban tiszteletben tartják. A sorsorákulum esetében egyszerű eljárást használnak: gyümölcshozó fáról ágat vágnak, azt kis botocskákra darabolják, amelyet bizonyos (rúnaszerű) jelekkel látnak el, és vaktában egy fehér kendőre szórnak. Azután az istenekhez imádkozik a törzs papja vagy a családfő attól függően, hogy közügyről vagy magánügyről van szó, és égre emelt tekintettel felvesz egymás után három botocskát, és értelmezi azokat az előre bevésett jeleknek megfelelően."
(TACITUS: Germánia, X.)
Tacitus idejére a rúnák az európai kontinensen már széles körben elterjedtek, köszönhetően a kereskedőknek, kalandoroknak, harcosoknak és ugyancsak az angolszász misszionáriusoknak. Ez nem történhetett volna így, ha nem alakul ki egy közös ábécé, mégpedig az, amely első hat jeléről futhark néven vált ismertté:
futhark
Jóllehet a későbbi időkben az angolszász ábécé harminchárom jelig bővült, a tradicionális germán futhark-írás huszonnégy rúnából állt. Ezeket nyolc rúnánként három "családra" osztották, a 3-as és a 8-as számnak különleges mágikus hatalmat tulajdonítottak. A három csoportot (aettir) északi istenségekről nevezték el, ezek Frey, Hagal és Tyr.
A szeretet rúnája
Egy idegent láttam tegnap este.
Adtam neki ételt, hogy egyék,
innivalót, hogy ne szomjazzék,
és zenét, hogy fülei is jóllakjanak.
A Szentháromság nevében megáldott
engem ezután és az én házamat,
a jószágomat és a szeretteimet.
És a pacsirta így énekelte dalát:
Sokszor, oly sokszor
Krisztus idegenként tér be hozzád;
sokszor, oly sokszor
Krisztus idegenként kopogtat.
gael nyelvi emlék fordítása
A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Weblap látogatottság számláló:
Mai: 35
Tegnapi: 5
Heti: 110
Havi: 69
Össz.: 200 238
Látogatottság növelés
Mai: 35
Tegnapi: 5
Heti: 110
Havi: 69
Össz.: 200 238
Látogatottság növelés
Mindenkiben lakozik egy BOSZI!!! - © 2008 - 2024 - boszitan.hupont.hu